Architektúrára szabott panorámavetítés
A Magyar Telekom immár hagyományosak tekinthető Évindító rendezvényének szervezésével a HD Group Kommunikációs Ügynökséget bízta meg. A Telekom legjelentősebb stratégiai eseményére ezúttal egy olyan koncepció született, amely minden részletében híven tükrözte azt az újító szellemiséget, amely a hazai telekommunikációban meghatározó szerepet játszó céget jellemzi.
A HD Group által lebonyolított rendezvényhez a Művészetek Palotája biztosította a helyszínt, ahol a közönség egy eddig itthon még nem látott élmény részese lehetett. A Telekom 2010-es Évindítójára a számos nemzetközi referenciával rendelkező Bordos.ArtWorks az első magyarországi, ténylegesen architektúrára szabott panorámavetítést készítette el. A rendezvény ezen felül világpremier is volt: a Bordos–Kovács–Vicsek hármas itt mutatott be először ívelt formára szabott precíz panorámavetítést, amely tökéletesen illeszkedett a Hangversenyterem színpad mögötti falának vonalához.