KÃvül rózsaszÃn, belül arany a berlini állami operaház – hét év átépÃtés után a a két Németország egyesÃtésének 27. évfordulóján, október 3-án egy gálakoncerttel nyitott meg az újjáépÃtett Staatsoper. Az újranyitás alkalmából szeptembertÅ‘l decemberig rengeteg, részben ingyenes program lesz az öt méterrel megnövelt belmagasságú koncertteremben.
Daniel Barenboim fÅ‘zeneigazgató szerint az a baj a nagyzenekarokkal, hogy amit szeretnek a vonósok, azt nem szeretik a rézfúvósok, és fordÃtva. De szerencsére itt mindenki boldog mert szépen hangzik a terem.
A hivatalos megnyitó Robert Schumann háromrészes Faust-adaptációjával indult, 4-én este pedig már az első bérletes előadást tartják. A hivatalos évad azonban csak december 7-én indul, az épület hangtechnikáját addigra hangolják be véglegesen.