Kínát hibáztatja Donald Trump amerikai elnök, amiért Észak-Korea újabb és újabb hosszú hatótávolságú rakétákat fejleszt. Phenjan egy hónapon belül két tesztet is végrehajtott, a legutóbbit úgy értékelte, hogy már az Egyesült Államok is elérhető távolságba került.
Donald Trump a Twitteren azt írta, nagyon csalódott Kínában. Amerika korábbi bolond vezetői megengedték, hogy Kína évi több százmilliárd dolláros kereskedelmet folytasson velük, miközben semmit nem tesz Észak-Koreával, csak beszél. Nem engedik, hogy ez így folytatódjon, mert Kína könnyedén meg tudná oldani a problémát.
Kína rendelkezik a világ legnagyobb hadseregével, amely éppen egy jelentős modernizációs folyamat közepén áll. Lecserélik az elavult technológiát és felszereléseket, valamint csökkentik a katonák létszámát.
A hadsereg új arcát a kínai néphadsereg alapításának 90. évfordulóján az államfő is megtekintette. A felvonulást a televízió élőben közvetítette.