A közeljövőben le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós megfigyelését

2017-04-21 0

Bizakodó az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy Románia teljesíti mindazon feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy le lehessen zárni a román igazságszolgáltatás uniós megfigyelését – mondta az Európai Bizottság első alelnöke.

Konkrét dátumot ugyan nem mondott, de szerinte a közeljövőben lezárhatják az együttműködési és ellenőrzési mechanizmust. Frans Timmermans a román miniszterelnökkel és az igazságügyi miniszterrel tárgyalt Bukarestben.

– Ebben a közös folyamatban, tíz év együttműködés és ellenőrzés, olyan sokat elértünk, hogy most már a végén járunk. Egy nagyon hosszú maraton végső szakaszában, és elkötelezett vagyok abban, hogy lezárjuk ezt a maratont – fogalmazott Frans Timmermans.

A román miniszterelnök is bízik abban, hogy a mostani brüsszeli jelentés kedvező lesz, és így az Európai Bizottság jövőre lezárja Románia figyelemmel kísérését, megszünteti az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust.

2007-es belépésük óta az Európai Unió folyamatosan figyelemmel kíséri a román, valamint a bolgár igazságszolgáltatás reformját, erről évente jelentést készít, valamint ajánlásokat tesz.

Free Traffic Exchange