Egy amerikai bíróság az egész Egyesült Államokra kiterjesztve blokkolta Trump vitatott beutazási tilalmát, amit hét muzulmán ország polgárai ellen hozott.
Egy seattle-i bíró ítélkezett az új elnök jogászaival szemben.
Míg a Fehér Ház “botrányosnak” nevezi az ítéletet, addig Washington állam főügyésze üdvözli a döntést:
– Nyilvánvaló, hogy a történelmi döntés fontos a törvények védelme szempontjából, Washington állam és az egész USA polgárainak érdekét szolgálja. Már az elejétől fogva ismétlem, hogy nem a bíróságok hangja ez, hanem az alkotmányé – mondta Bob Ferguson, Washington állam főügyésze.
Egyelőre nem világos, hogy a bírósági ítéletnek miként lehet érvényt szerezni. Azóta, hogy Trump aláírta a beutazásokat korlátozó rendeletet, körülbelül 60 ezer vízumot tagadtak meg, ami kevesebb, mint a korábban közölt 100 ezer.
Trump határozatlan időre felfüggesztette Szíria, három hónapra Irán, Irak, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba.
Trump rendelete heves tiltakozási hullámot váltott ki az Egyesült Államokban és külföldön is. London muzulmán főpolgármestere az elsők között tiltakozott.