Mi lett a menekültekkel egy év alatt: Kawa és Emina Németországban

2016-12-26 5

A német rozsdaövezetben járunk: a szén- és acéltermeléséről híres Ruhr-vidék valaha a német ipar fellegvára volt. Ma jelentős a munkanélküliség, a német átlagnál nagyobb a szegénység, és rengeteg a beáramló menekült. Sok kurd család érkezik Szíria északi részéből – köztük egy olyan család, akikkel 2015-ben találkoztunk.

Két évvel ezelőtt egy kis csónak kelt át a Fekete-tengeren Törökországból Romániába, hetven menekülttel a fedélzetén. Egy romániai menekülttáborban találkoztam Kawa Elivel, a feleségével és az újszülött kislányukkal. Mi történt velük azóta?

Kawa és Emina szülővárosukból, Kobanéból menekültek el, amikor a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számos kurd települést foglalt el Szíria északi részén. Először a határ török oldalán húzták meg magukat, Emina megszülte a lányukat, Hunert. Ezután a család úgy döntött, hogy Európában keresi a boldogulást.

– Láttam háborút, láttam emberek lemészárlását… ott haltak meg a szemem előtt – idézte fel emlékeit akkor Kawa Eli. – Láttam, ahogy levágták őket, ahogy levágták a lábukat. Borzasztó látni egy embert, akit ismersz, látni meghalni… látni, ahogy az ember otthona elpusztul… egy pillanat alatt a levegőbe röpül az egész…

Kawa Eli új otthona, Gladbeck egy 77 000 lakosú német város, ahol mintegy ezerkétszáz menekült is él. Emina a második kislányukkal várandós, januárra várják a babát.

A román hatóságok embercsempészettel gyanúsították Kawa Elit, mert illegális határátlépésre vette rá a feleségét és az újszülött gyerekét.

Hat hónapot töltött őrizetben Romániában, eközben egy kamionsofőr Németországba vitte Eminát és Hunert. Kawa eközben a tárgyalására várt, és sakkozott a cellájában. Egy szép napon az egyik tolmács jó hírt hozott.

– Azt mondta: a feleséged Németországban van, biztonságban, nem kell aggódnod – mesélte Kawa. – Abban a percben teljesen megfeledkeztem a börtönről, annyira boldog voltam.

A román bíróságok végül arra jutottak, hogy Kawa nem embercsempész, de illegális határátlépésért megbírságolták hatezer lejre – az majdnem négyszázezer forint. Amikor elengedték, Kawa Németországba jött, ahol újra együtt lehetett a családjával. A kislánya addigra sokat nőtt – vajon megismerte-e az apukáját?

– Rám nézett és azt mondta: Apa? Mire én azt mondtam, hogy igen, apa. Akkor két-három percig még nem mozdult, azután nevetve hozzám szaladt, játszott velem, játszott a hajammal… Még most is emlékszem arra a pillanatra, amikor azt mondtam neki, hogy gyere apához, és odaszaladt hozzám. Hihetetlen pillanat volt, tényleg – idézte fel ezt a megható pillanatot Kawa.

– Nagyszerű érzés volt, amikor meghallottam, hogy a férjemet Romániában kiengedték a börtönből – mesélte a feleség, Emina. – A következő pedig már az volt, amikor megláttam őt Németországban a vasútállomáson. Először el sem hittem, hogy tényleg eljut Németországba… Annyira jó volt újra együtt lenni vele. Amikor a vonat megérkezett először nem is Kawát láttam meg, hanem a csomagját, amit olyan jól ismerek. A