Terrorveszély Nagy-Britanniában

2016-12-08 1

Jelentős terrorveszély van az Egyesült Királyságban a brit külső hírszerzés szerint. Az MI6 vezetője úgy véli, hogy a fenyegetettség a szíriai polgárháború befejezéséig biztosan nem múlik el, és Oroszország térségbeli katonai szerepvállalása növeli a terrorveszélyt.

Mint mondta, Moszkva mindenkit terroristának néz, aki a rezsim ellen harcol, és ebbe az esetleges szövetségesek is beletartoznak.

- Példátlan terrorfenyegetettségnek vagyunk kitéve. 2013 júniusa óta a brit hírszerzés és a biztonsági szolgálatok 12 terrortámadást akadályoztak meg. A belső elhárítással, az MI5-val és a rendőrséggel együtt több száz ügyben nyomozunk olyanok ellen, akiknek terrorkapcsolataik vannak, és veszélyeztetik állampolgárainkat – fogalmazott Alex Younger, a hírszerzés főnöke.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arra kért mindenkit, aki az ünnepek alatt külföldre utazik, hogy regisztráljon a konzuli szolgálat honlapján.

A brit fővárosban 2005-ben volt az elmúlt időszak legsúlyosabb terrortámadása. A reggeli csúcsforgalomban három bombát robbantottak a londoni metróban, majd nem sokkal később egy emeletes buszon hoztak működésbe egy pokolgépet. A merényletekben 56-an vesztették életüket, és több mint 700-an sérültek meg.