Várhatóan tízmilliók nézik élőben az Egyesült Államok elnökjelöltjeinek első élő televíziós vitáját.
Az Euronews amerikai tudósítóját, Stefan Grobét az előkészületek idején hívtuk fel Skype-on:
– Hillary Clinton és Donald Trump első élő vitája hamarosan kezdődik. A várakozások szerint akár százmillióan is nézhetik az adást, ami az egyik legnépszerűbb sporteseménnyel, a Superbowl nézettségével vetekedhet. A valódi célközönség azonban államonként csak néhány ezer szavazó. Ők azok a bizonytalanok, akik még nem döntöttek, és hajlamosak bármelyik jelöltre szavazni, aki az utolsó pillanatokban válik szimpatikusabbá számukra. Clinton és Trump a tervek szerint másfél órán át fog egymással vitázni. A vitaműsorok ismerői szerint gyakran már az első fél órában eldől, hogy ki kerekedik a másik fölé. A közönség figyelme legalábbis az első harminc percben a legintenzívebb. Ekkor sóhajtott fel először Al Gore, kényszerítette térdre Obama elnököt Mitt Romney, és ekkor törölte le magáról a verejtéket Richard Nixon először. Ezek a pillanatok érzékeltetik a jelöltekkel, hogy a vitákon alig lehet nyerni, viszont nagyot lehet veszíteni – magyarázta munkatársunk, Stefan Grobe.