Minden áldott nap terrorcselekményeket hiúsítanak meg és fegyveres hálózatokat göngyölítenek fel a francia biztonsági szolgálatok – jelentette ki az ország miniszterelnöke.
Szombaton egy 15 éves fiút tartóztattak le egy párizsi lakásban, mert a gyanú szerint merényletre készült a hétvégén. Úgy tudni, április óta figyelték, mivel kapcsolatban állt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet egyik francia tagjával, Rasid Kasszimmal.
– Jelenleg 1350 ember ellen folyik vizsgálat, ők mindannyian börtönben vannak. Közülük 293 ember esetében bizonyítható a terrorista kapcsolat, és mondhatjuk, hogy nagyjából 15 ezer ember van megfigyelés alatt, mivel ők valószínűsíthetően úton vannak a radikalizálódás felé – mondta Manuel Valls.
A francia ügyészség szombaton vádat emelt az Iszlám Állam szervezete által Szíriából irányított női kommandó egyik tagja ellen, akit több társával együtt csütörtök este vettek őrizetbe. A 29 éves Ornella G. ellen terrorcselekményben való részvétel és gyilkossági kísérlet a vád. A “kommandó” a Notre Dame közelében akart robbantani.