Már egy hónap sincs az október 2-i, magyarországi népszavazásig. Az utcák nyár óta tele vannak a kormány mozgósító kék óriásplakátjaival.
A kérdés, melyre a magyaroknak válaszolniuk kell, így hangzik:
“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A népszavazás eredménye semmilyen jogi következményekkel nem jár sem az Európai Unióban, sem Magyarországon. Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő sem cáfolja.
- Nem magának a népszavazásnak van közvetlen jogi kötőereje, hanem azon lépéseknek, melyek ennek következtében, megerősítve a kormány politikai szándékát, mintegy kötelezik az Országgyűlést, hogy állást foglaljon ebben a kérdésben.
Míg az óriásplakátokon a kormány a “csak Líbiából 1 millió bevándorló akar Európába jönni” kijelentéssel sokkol, addig egy vállaltan viccpárt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjain – az adományokból kezdett – ellen kampányában például azt írja, “1 millió magyar akar Európába menni”, vagy “egy átlagos magyar életében több UFO-t lát, mint bevándorlót”.
Az MKKP úgy tartja, hülye kérdésre csak hülye válasz adható. Ezért szavazzunk érvénytelenül.
- Külföld felé is fontos, mert borzasztóan rossz híre van mostanában Magyarországnak, és szerintem az tök jó, hogyha látják, hogy Magyarország nem olyan, mint a kormány, tele van rendes, barátságos, normális emberekkel, annak ellenére, amit a kormány próbál Magyarországból mutatni – teszi világossá céljukat Kovács Gergő pártelnök.
Mostanra az összes hazai politikai párt és sok civil szervezet is állást foglalt. A Fidesz és a Jobbik a NEM-re biztat, a Liberálisok az IGEN-re.
Az MSZP, a DK, a PM, az LMP és az Együtt inkább a távolmaradásra szólítja fel híveit.
A civil szervezetek egy része érvénytelen szavazat leadására hív.
Az Amnesty International Magyarország internetes kampányában az információk, adatok közlésére helyezi a hangsúlyt.
- Nagyon fontosnak tartjuk például annak a tévképzetnek az eloszlatását, hogy itt kényszerbetelepítésről van szó, erről szó nincs, alapvetően amiről szó van, az a menedékkérelmek áthelyezése Magyarországra, ez egy nagyon-nagyon fontos tisztáznivaló dolog, a másik ilyen dolog pedig az, hogy jelenleg nincs olyan kvóta, amiről lehetne szavazni – állítja Jeneí Orsolya a szervezet magyarországi igazgatója.
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a választók 53 százaléka biztosan részt vesz a népszavazáson. 15% igennel, 67% nemmel készül szavazni, 18% bizonytalan.
Az alsó hangon is 5 milliárd forintba kerülő (plusz a kampányra költött 3-4 milliárd közpénz – erről nem közölt adatot a kormány) referendum semmilyen hatással sem lesz a migrációs kérdésre, viszont méretes, habos politikai hullámokat vethet az Európai Unión belül.