Jo Cox családja Birstallba utazott

2016-06-19 2

Megtelt virággal az angliai Birstall főtere. Már második napja nem múlik el óra anélkül, hogy valaki ne tenne még egy csokrot vagy pár szálat a már ott lévő virágrengetegbe.

A meggyilkolt munkáspárti képviselőnő, Jo Cox családja odautazott szombaton, hogy köszönetet mondjon az emberek együttérzéséért, támogatásáért és annak az idős úrnak a hősiességéért, aki megpróbálta megvédeni Jo Coxot, és eközben ő maga is megsebesült.

Jo Cox húga volt, aki a család nevében beszédet mondott pár lépésre a csütörtöki tragédia színhelyétől.

Arról beszélt, hogy mindenki tudja, vannak gonosz emberek ezen a világon, de hihetetlenül sok jó ember is él a Földön. És ezt fontos tudni, mert habár most össze vannak törve szerettük elvesztése miatt, egyszer majd talpra állnak, és folytatják útjukat. De Jo örökre velük marad, ahogyan a világ összes jó emberében ő kel majd életre.

Pár órával korábban, Londonban vádat emeltek az 52 éves Thomas Mair ellen gyilkosságért.

A férfi a bíróságon a neve helyett azt ismételgette, hogy “Halál az árulókra, szabadságot Nagy-Britanniának!”.Amikor őrizetbe vették, azt mondta magáról, hogy politikai aktivista.

A rendőrség szerint kapcsolatban van egy neonáci szervezettel, de a családja azt mondja, hogy brutális akciója hátterében sokkal inkább lelki labilitása állhat. Évtizedek óta kezelésre szorul, munkahelye sosem volt, csak terápiás foglalkoztatókban dolgozott.

Negyven éve ugyanabban a házban lakik. Kezdetben a nagymamájával élt, húsz éve egyedül van. A környékbeliek számára hihetetlen, ami történt, mert ők kedves, segítőkész, kicsit gyámoltalan embernek ismerik.