Már a világsajtót is kezdi bejárni egy kenyai helyi kis vitának a története: a fővárosban, Nairobiban iskolai uniformist viselő gyerekek gyűltek egybe játszóterük védelmére. Akciójukat a rendőrök könnygázzal oszlatták szét.
Az oszlatás tettlegességét mutatja, hogy legalább öt gyerek és egy rendőr megsérült, négy embert letartóztattak.
A Langa’ta Úti Általános Iskolában a diákok demonstrációjához néhány tanár és szülő is csatlakozott. Állításuk szerint az iskolai játszóteret egy vállalkozó akarja megszerezni, hogy autóparkolót létesítsen a helyén.
A környező utcákat síró gyerekek töltötték meg, a kicsiket az erőszak zaklatta fel.
A kormány közleményben tudatta, hogy kivizsgálják a rendőri intézkedést, és két illetékes is arról biztosította a demonstrálókat, hogy a terület az iskola játszótere marad.
Végül a sebtében épített válaszfalat lebontották, a diákok újra birtokba vették a területet, és focizni kezdtek.