Elnöki vizit a török kormány ülésén

2015-01-19 2

Egy évtized óta először vett részt a török kormány ülésén az államfő.

A korábban miniszterelnöki posztot betöltő Recep Tayyip Erdogan eddig sem titkolta, hogy az ország elnökeként is ellátogat a kabinet találkozóira. Ez az egyik lépése annak a szintén többször hangoztatott elképzelésének, hogy az eddig főleg protokolláris államfői posztot funkciókkal és tartalommal töltse meg.

Az augusztusi elnökválasztáson elért 52 százalékos támogatottságát arra is felhatalmazásnak tekinti, hogy alkotmányos változtatásokkal átalakítsa az ország parlamentáris rendszerét. Ezeket a folyamatokat többször bírálta a török ellenzék és a nyugati országok vezetői is, akik a demokratikus egyensúly felborulásától tartanak.

Free Traffic Exchange