Hetekig lehet még kapni az új Charlie Hebdót

2015-01-14 6

Ritkán érdeklődnek ennyien egy újság adott száma iránt, mint most. A Charlie Hebdo a szokásos 60 ezer helyett ötmillió példányban jelent meg, további 300 ezret pedig külföldre küldenek.

A terjesztéssel foglalkozó lyoni cég kereskedelmi igazgatója azt mondja, sokkal több helyre kellett szállítaniuk, mint általában.

– Nagyon sok teherautóval vittük az újságot. Általában eggyel vagy kettővel szoktuk, de most körülbelül hússzal kellett. Újságárusok, dohányboltok és áruházak rendeltek, de a sajtó is kért belőle. Tízszeres kapacitással dolgoztunk, és csaknem 30-an kezelték a bejövő telefonhívásokat – meséli Eric Desmarey, a Messagerie Lyon Presse nevű cég kereskedelmi igazgatója.

– Most napi 600 ezer példányt tudunk kivinni. Egy hetilap nyolc napig marad a standokon. Ez két hónapig fog, és ha szükség van rá, akkor ismét viszünk majd Charlie Hebdót az újságosokhoz – tette hozzá.

A tragédia előtti számért is nagy a kereslet. Az interneten hatalmas összegeket kérnek érte, de azt már