Benne lehetett a török rendőrség az örmény újságíró megölésében

2015-01-14 1

Kötelességszegés és hatalommal visszaélés miatt őrizetbe vették azt a két török rendőrt, akik a vádak szerint szándékosan nem tettek meg mindent a 2007-ben meggyilkolt örmény újságíró, Hrant Dink védelmére.

A kétnyelvű – örmény és török – Agos hetilap főszerkesztője azért került a nacionalisták célkeresztjébe, mert el kívánta ismertetni, hogy Törökország az első világháború végén népirtást követett el az örmények ellen. Gyilkosát 2011-ben elítélték, de sokan úgy gondolták, nem volt egyedül, 2013-ban pedig bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a rendőrség tudott róla, hogy Dink ellen készül valami. A per folytatódik, hét másik rendőr, köztük a volt isztambuli rendőrkapitány szabadlábon védekezhet.

Free Traffic Exchange