Világszerte milliók ünnepelték az utcán az új év kezdetét

2015-01-01 9

New Yorkban szokás szerint a Times Square környékén volt a legnagyobb buli. 2015 első perceiben ismét felcsendült Frank Sinatra klasszikusa, a New York, New York című szám.

A hatóságok fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Nem lehetett például hátizsákot vinni a tömegbe, de leállították a metróközlekedést is.

Londonban tűzijátékkal köszöntötték az új évet. A Temze partján hatalmas tömeg nézte a pirotechnikai bemutatót, amelyhez gyönyörű hátteret biztosított Európa legmagasabb óriáskereke, a London Eye.

Párizsban ismét fényárban úszott a Diadalív. A francia főváros leghíresebb sugárútját, a Champs-Élysées-t fényképező turisták tízezrei özönlötték el.

Amszterdamban kivételesen szép látványt nyújtottak a kivilágított csatornák. Az újévi ünnepség mottója nem véletlenül volt “Tűz a vízen”.

Japánban néhány órával korábban lett 2015, mint Európában. A fővárosban, Tokióban a buddhista templomok harangjai jelezték az új év beköszöntét. A harangokat összesen 108-szor kondították meg, mert a buddhisták úgy tartják, hogy az embernek 108 bűne és vágya van, amelyek alól újévkor feloldozást nyerhet.

Az ausztráliai Sydney-ben is tűzijátékkal köszöntötték 2015-öt. A világon ez volt az egyik első nagyváros, ahol elkezdődött az új esztendő.

Free Traffic Exchange