Nem politikai összeesküvés áll az olcsó olajár mögött -a szaúdi olajügyi miniszter szerint

2014-12-22 1

Szaúd-Arábia továbbra sem tervezi a kőolaj kitermelés csökkentését – közölte az ország olajügyi minisztere. Ali al-Naimi szerint a spekulációk és a félrevezető hírek vezettek az olaj világpiaci árának több mint 40 százalékos eséséhez. A miniszter visszautasította azt a pletykát is, hogy egy politikai összeesküvés miatt, szándékosan tartják alacsonyan az árakat.

Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek szintén nem tervezik visszafogni a kőolaj kitermelésüket.

Az OPEC országok összesen 30 millió hordó kőolajat hoznak a felszínre naponta.

A Brent nyersolaj hordónkénti ára hétfő kora délután valamivel 61 dollár fölött volt, míg az észak-amerikai WTI valamivel 57 dollár alatt mozgott.

Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolaj kitermelője volt eddig, az Egyesült Államok azonban hamarosan megelőzheti, ha fokozza palaolaj kitermelését. Az ország külföldi energiafüggősége jelentősen csökkent az egyébként drága és roppant környezetszennyező módon felszínre hozott palaolajjal.

A piaci spekulációk szerint az olcsóbb nyersolajjal jó néhány kisebb palaolaj kitermelő vállalatot csődközelbe taszíthatnak az arab-országok, ezzel pedig megtarthatják piaci pozíciójukat. Ezen kívül Oroszországnak és Iránnak is komoly gazdasági károkat okoz az olcsó olaj. A két országot azzal gyanúsítják, hogy Bassár el-Aszadot támogatják a szíriai polgárháborúban. Az öböl-menti arab országok viszont a felkelők mellett állnak. Szaúd-Arábia olajügyi minisztere tagadta ezeket a spekulációkat.

Free Traffic Exchange