Letelepedési vízumot kapnak a menekültek Ausztráliában

2014-12-05 8

Új menekültügyi törvényt fogadott el az ausztrál parlament. A szűk többséget kapott javaslat szerint háromtól öt évig terjedő letelepedési engedélyt kapnának a menekültek, aki így munkát is vállalhatnának a szigetországban. Azonban a vízum lejárta után akár vissza is toloncolhatnák őket abba az országba, amelyből elmenekültek.

– Teljesen megdöbbentem. Ma nagyon sok ember megdöbbent ebben az országban. Gyerekeket túszokként használni sosem helyes. Csak egy szociopata tenne ilyet – mondta Sarah Hanson-Young, Zöld párti képviselő.

A politikus a miniszterelnököt bírálta ezzel, aki szerinte a vitában a politikai alkuhoz használta a menekültek gyermekeinek helyzetét.

– A törvény elfogadásával a kormány nem csak az emberkereskedőknek üzente meg, hogy örökre véget vet az üzelmeiknek. Ez egy erős üzenet az ausztrál parlamenttől is, ami tovább erősíti országunk határait – mondta Scott Morrison, ausztrál bevándorlásügyi miniszter.

Ausztráliába több mint harmincezer menekült érkezett 2012 óta, főleg a Közel-Keletről és Ázsiából. Menekültkérelmüket azóta sem bírálták el a hatóságok, a törvény most ezt a helyzetet oldaná fel.

Free Traffic Exchange