Jelentősen változhat a rendőrségi gyakorlat az Egyesült Államokban. Barack Obama bejelentette, hogy egy munkacsoport vizsgálja majd ennek lehetőségét. Az amerikai elnök szerint oldani kell a feszültséget a rendőrség és az emberek között.
– Biztos vagyok benne, hogy ha keményen dolgozunk, a rendőrség pedig összefog a helyi lakosokkal, akkor mindenki biztonságban érezheti magát. Ezzel ismét elnyerjük az emberek bizalmát, de ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni – hangsúlyozta az amerikai elnök.
Barack Obama bejelentését követően az amerikai igazságügyi minisztériumot vezető főügyész közölte, hogy a következő napokban ismertetik azokat az új irányelveket, melyek korlátozzák a hatóságok faji alapú profilalkotását. Eric Holder beszédét többször tüntetők zavarták meg.
A változásokról egyelőre nem lehet sokat tudni, de a Fehér Ház hétfőn közölte, hogy a következő három év alatt 263 millió dollárt fordítanak majd a városi rendőrségek támogatására. Ebből az összegből 50 ezer rendőregyenruhára kamerát szerelnek fel.
Hétfőn több amerikai városban ismét tüntettek, mert nem indítanak eljárást Darren Wilson rendőr ellen, aki Fergusonban lelőtte a fegyvertelen fekete tinédzsert, Michael Brown-t.