Klaus Johannis: liberális és nyugatbarát politikus Románia élén

2014-11-17 11

Klaus Johannis nem kis meglepetést okozott Romániában. A Nemzeti Liberális párt vezetőjeként meglehetősen szokatlan figura az egykori kommunista ország politikai térképén.

Románia – 25 évvel a Causescu-éra véres összeomlása után – még mindig az Európai Unió második legszegényebb tagországának számít, Bulgária mellett.

Az erdélyi szász származású politikus szülei 1992-ben vándoroltak ki Nagyszebenből a németországi Würzburgba, ahogyan rajtuk kívül erdélyi szászok ezrei tették azt a Vasfüggöny lebontását követően.

Johannis 2000-ben lépett be a Romániai Német Demokrata Fórumba, amelynek nagyszebeni főpolgármester-jelöltje lett, és nem kis meglepetésre el is nyerte a posztot. Először a szociáldemokratákkal alkotott nagykoalícióban kényszerült kisebbségi kormányzásra, a következő választásokon azonban már nagy többséggel győzött.

A most 55 éves Johannis eredeti szakmája szerint fizikatanár. Főpolgármesterként egyben a városi Vízművek elnöke is volt, amely törvénybe ütközik. Az ezzel kapcsolatban indult vizsgálat még nem zárult le, és olyan eredményre is vezethet, amelynek következtében még akár az is előfordulhat, hogy nem ülhet be az elnöki székbe.

2009-ben az ellenzék kormányfőjelöltje volt, csakhogy az akkori elnök – akit most ő vált az államfői székben – Traian Basescu másvalakit jelölt ki a posztra.

Halkszavú és higgadtságáról ismert politikus már korábban reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy botrányoktól mentes elnökség esetleg visszahozhatja a külföldi befektetőket.

– Csendesebb politikára van szükség, és arra, hogy jobban rákoncentráljunk a felnnálló problémákra. Arra, hogy hagyjuk a hangzatos szócséplést. Kínáljunk konkrét megoldásokat Romániának, a románoknak – mondta Johannis.

A megválasztott elnök németül és angolul kiválóan beszél, ami nem kis előnyt jelent a külpolitikában.

Romániában az elnöknek kiterjedt hatásköre van: ő nevezi ki nemcsak a miniszterelnököt, de a bírákat és ügyészeket is.