Palesztinok és zsidók csaptak össze Jeruzsálemben

2014-10-13 4

Palesztin demonstrálók és izraeli rendőrök csaptak össze hétfőn Jeruzsálemben.

A fiatalok meg akarták akadályozni, hogy ortodox zsidók látogassák meg az al-Aksza mecsetet, amely az iszlám harmadik legszentebb helye, de a judaizmus hívei számára is fontos.

Az indulatok a reggeli ima után szabadultak el.

A rendőrök a mecset felé kergették a tüntetőket, akik aztán elbarikádozták magukat a templomban.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn Jeruzsálemben az izraeli miniszterelnökkel és államfővel találkozik, hogy a békefolyamat újraindításáról és Gáza újraépítéséről tárgyaljon.

Az al-Aksza mecset az izraeli-palesztin konfliktus neuralgikus pontja.

A hétfőihez hasonló összecsapások gyakoriak. A palesztinok úgy gondolják, Izrael próbálja ellenőrzése alá vonni a templomot, amely a jordán és a palesztin muzulmán hatóságok felügyelete alá tartozik.

Az al-Akszában található a Sziklamecset és az al-Aksza mecset. A zsidók úgy tartják, ez az a helyszín, ahol a bibliai zsidó templomok álltak, így a terület az ő szent helyük is.

Nem muzulmánok is látogathatják az al-Aksza területét, de a zsidóknak nem engedélyezett az imádkozás itt, megelőzendő az összecsapásokat.

Free Traffic Exchange