Aga Khan Múzeum: az iszlám művészet Torontóban

2014-09-19 1

Az Aga Khan Múzeum látványosan nyitotta meg kapuit Torontóban. Az iszlám művészetet népszerűsíti a kiállítás, amelyet Karim Aga Kán herceg nyitott meg.

Több mint ezer különleges tárgyat tekinthetnek meg a látogatók, köztük olyan ritkaságokat is, mint a Korán VII. és VIII. századi példányai.

A Pritzker építészeti díjat nyert, neves japán építész, Maki Fumihiko tervezte az épületet. Világszerte sok galéria ad helyet az iszlám kultúra emlékeinek, de az Aga Khan Múzeumot tartják az egyetlen olyan intézménynek Észak-Amerikában, amely kizárólag ennek a témának szenteli tárlatait.

Elsőként hat kortárs pakisztáni művész mutatkozhatott be itt. Egyikőjük a földre készített egy festményt, a különleges alkotás címe: A belső kert.

– Amikor tavaly áprilisban Torontóba jöttem, megmutatták az egész múzeumot, és azt mondták, én választhatom ki, hova akarok festeni. Amint megláttam a kertet, amit a perzsa kertek inspiráltak, olyannak tűnt számomra, mint a miniatúrák. Így rögtön azonosulni tudtam a hellyel. Egyrészről olyan, mint a perzsa kertek, másrészt viszont modern is, és az én művészetem is pontosan ilyen – mesélte a művész, Imran Qureshi.

Láthatók itt festett illusztrációk, kerámiák, szövetek, kalligráfiák, tudományos eszközök, ruházat és természetesen a Korán rengeteg kiadása.

A legtöbb darab a herceg családjának személyes gyűjteményéből való, és Spanyolországtól Kínáig bemutatja az iszlám kultúrát.