Alasdair Sandford:
– Londonból kapcsoljuk tudósítónkat, James Franey-t. A skót függetlenségért folytatott kampány igen hangos volt, mégsem szavazták meg azt az emberek. Mi lehet ennek az eredménynek az oka?
James Franey:
– Úgy gondolom, nagyon érdekes volt a kampány során, hogy a legnagyobb politikai pártok vezetői, a brit miniszterelnök, David Cameron, a helyettes kormányfő, Nick Clegg és az ellenzék vezetője, Ed Milliband látványosan hiányoztak, míg Alex Salmond nagyon jól kommunikált a skót választókkal.
Egyfajta skandináv típusú demokráciát ígért, azoknak a választóknak, akik úgy érezték, magukra hagyták őket talán 1997-ben, amikor a Tony Blair által vezetett Munkáspárt politikája eltolódott középre. Szóval szerintem ez a trend most- emlékezzünk rá, hogy májusban az európai választások során az euroszkeptikus UKIP párt végzett az első helyen. Szóval az az irányzat manapság, hogy a brit szavazók kiábrándultak a politikából.
Alasdair Sandford:
– Ez az eredmény azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság mégsem bomlik fel, ahogy sokan féltek tőle. De hol áll akkor Nagy-Britannia az EU-ban és a világpolitikában?
James Franey
– Szerintem nagyon érdekes volt, hogy az amerikai elnök, Barack Obama és Francois Hollande francia államfő nagyon nyíltan beleavatkoztak a brit belpolitikába ezelőtt a választás előtt. Mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy erős Egyesült Királyságot akarnak,
és nem szeretnék, hogy Skócia elváljon Angliától.
De én úgy gondolom, igazán attól féltek, hogy ha Skócia önállósodik, akkor alkotmányos reformokra kerül majd sor.
Skócia elválása a királyság többi részétől különösen bonyolult lett volna- gondoljunk csak a valutára, a hitelekre és az olyan alapdolgokra, mint a határellenőrzés.
Tehát szerintem Nagy-Britannia továbbra is erős a világ színpadán, és David Cameron nyilvánvalóan nagyon megkönnyebbült, hogy Skócia végül nem vált ki az Egyesült Királyságból.
De ne feledjük, hogy még egy népszavazás közeleg, ha Cameront újraválasztják jövőre. Azt ígérte, 2017-ben a brit választók szavazhatnak arról, hogy maradni szeretnének-e az EU-ban, és azt gondolom, a nagy probléma Anglia számára az- ahogy ezt ennél a referendumnál is láthattuk-, hogy a befektetők nem szeretik a bizonytalanságot.
Szóval szerintem az a kérdés, hogy vajon az “európai” ügy tisztázva lesz-e 2017-ben, és hogy annak milyen hatása lesz a gazdaságra.