EU-Ukrán megállapodás - Schultz: történelmi pillanat

2014-09-16 0

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén megszavazta az Európai Unió és Ukrajna között kötött társulási megállapodás ratifikálását.

– Egy ország, Ukrajna elindult az értékek, a haladás, a demokrácia, a jogállam és az igazságszolgáltatás útján – Manfred Weber német jobb-közép párti képviselő.

Az elfogadott dokumentumban Ukrajna kötelezi magát az emberi jogok tiszteletben tartására, a szabad piacgazdaság megteremtésére és az Európával való szoros együttműködésre.

– Az Európai Bizottság és az Európai Tanács nem játszott nyílt kártyákkal az elmúlt hetek tárgyalásai során. Ebben a pillanatban úgy érzem, nem igazán lehet megítélni, hogy mikor és hogyan johet klétre a kereskedelmi megállapodás Ukrajnával – fogalmazott a német zöldek képviselője Rebecca Harm.

Martin Schulz, az EP elnöke történelmi pillanatnak nevezte az aktust. Ahogy mondta “az igazi demokrácia az irányított demokrácia ellentéte” ennek bizonyítéka az, amikor két parlament szabadon, egy időben dönt ugyanar

Free Traffic Exchange